A héten részt vettem a VII free style method OB csapatbajnokságon, a szegedi Maty éri versenypályán.
Első körben fontos elmondani, hogy az egész évem az úszós pecáról szólt, különösen olyan technikákkal, ahol nincs orsó. Ennek az egyik oka, hogy a feederől és különösen a methodtól akartam távolodni, hiányzott az úszózás és beleszerettem az új csoda módszerbe. A Dunai horgászok & DH baits csapatként ugyanakkor már megígértem a részvételem és ahogy fogyott az idő, vált egyre égetőbbé, hogy gyakoroljam a technikát, de őszintén, ez nem történt meg, ígyhát a lehető legnagyobb rutintalansággal vágtam neki a versenynek és Magyarország jelenleg leghíresebb versenypályájának.
Nem mondom, hogy az evezősök (és a horgászok) szentélye bakancslistás, mindenesetre felemelő érzés volt belépni első alkalommal a szektorba.. Számomra félelmetes volt az elmondások alapján a kb 30 méterre levő bójasor, hiszen ide pontos célzás kell, de mint bebizonyosodott, félni nem szabad, meg kell élni a kihívást és a lehető legtöbbet kihozni magunkból.
A pálya tisztelete mellett meg kellett felelni az OB szabályainak is, voltam már nagyobb versenyen, de azért ez a ceremónia sosem volt ennyire szigorú.
- 8ig nem lehet belépni a szektorba. Addig csak a szektor szélére lehet pakolni
- 8:45-kor van limit ellenőrzés. (ez jelenti a bevitt etetőanyagokat, adalékokat, csalikat)
- 10-kor kezdődik a verseny
Vasárnapra már rutinosan osztottam el az időt a pakolás, a távolságmérés és a limit elkészítése között, volt időm egy picit becsukott szemmel elgondolni mit fogok csinálni, hogy azután 5 perc alatt ez teljesen megdőljön.
A botokról is érdemes pár szót ejteni. Nem készültem hosszú botokkal, sőt, végül a 360-as készségeket elő sem vettem. 3 illetve 3.3-as botokkal horgásztam, egy általánosabbal és egy finomabbal. Sajnos nem volt olyan hal, ami nagyon próbára tette volna őket, viszont irtó jó társaim voltak.
A horgászállás
Az évet még a kis decathlonos „H” frame ládámmal kezdtem, amit aztán eladtam és építettem egy szinte teljes mátrix állást. Ez itt nem a reklám helye, főleg úgy, hogy a legtöbb dolgot használtan vásároltam meg, volt amit meg is kellett javítanom. Ennek ellenére egy igazán stabil, jó dolgot sikerült kialakítani, ami sokat tett hozzá a pecámhoz!
Szabadezdés (szerda)
Tíz órakor már csobbantak a kosarak a szabadedzésen, itt a későbbi “D” szektorban 6 pontyot fogtam, gyakoroltuk a bójapecát, szèp lassan, de megbarátkoztunk. A magam módján, klipszel, méterről méterre közelítettem, gyakoroltam.
A pecát egy, látszólag oda nem illő bottal, a 3.3 méteres Delphin lycan telefeederemmel kezdtem, ami erre a pecára és távolságra nagyon jól működött a Clarusso small és big rocket kosarakkal egyetemben.
Előkék tekintetében nem változtattam a jól megszokott dolgokon. Amíg versenyző csapattársaim egész héten súlykolták a guru XS horog jelentőségét, én telekötöttem a dobozom a már megszokott Trabucco method + horgokkal, annyi különgséggel, hogy a hibrid előke tüskéje minden esetben fine volt. Összemérve a horgokkal, elmondható, hogy az ő számozásuk szerint 14-es (valójában 12) horgásztam, így ha én finomítottam, akkor az már valójában és átlagában inkább 16-os horog volt. A monofil előkém 18-nál nem volt vékonyabb, mert a bójasor miatt bizony „keménykedni kellett”.
Kötelező edzés
Második nap folytatódott a peca, ugyanúgy 10 és 15 óra között csapkodtuk a vizet. Nekem ez volt a legjobb nap. Egymás mellett figyeltük tanítottuk egymást. Élveztem.
Az idő szar volt, be voltunk öltözve, az esőnaci alja egèsz végig rajtam volt, de igy legalább nem vizezett össze a hal sem. 10 ponttyal zártam, előkerült a 3 méteres trinity a finom spiccek és jobb jelzés miatt. Bááár, a halra váltható maszatolós kapás igazán kevés volt! Itt ütöttem a verseny egyetlen meglepetés halát, egy szép harcsakölyköt, ami pocosra ette magát a bevitt kajából!
Az etetés
Nekem az egyik legnagyobb kihívás a látszólag sok táv etetése és meghorgászása volt. Szerencsére ez lényegében bójapecára ritkult, amit jól sikerült begyakorolni. Azonban az etetéssel bajban voltam, amit vasárnapra sikerült úgymond rendberaknom. Ha etetőbotot húzol, akkor az szigórúan fonott zsinórral kell hogy legyen szerelve, ráadásnak ennek is jó botnak kell lennie, megbízható orsóval. Na nekem ez egyik sem volt meg, a rosszabbik botra tettem a hangsúlyt, amit aztán korrigálnom kellett. Végül a Delpin DUO-m 3.6-méterben, toldás nélkül tette legjobban a dolgot, bár lehet, hogy ez egy jó bot kemény felhasználása volt, de rendkívül nagy szükségem volt rá.
A mélypont
A második versenynap számomra katasztrófális volt. Amig én legalàbb a nap felében a mozdulatlan spiccet néztem, addig mellőlem szektort nyertek, ütemes pecàval. Ez az, amire csak a rutin tud felkészíteni. Jó arcal nézni, ahogy földbe döngölnek…. Kellett egy kis egyedül lét, hogy lerendezzem magamban a dolgot. Nagyon-nagyon-nagyon rossz élmény.
Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy nem küzdöttem, de semmi ötletem, módosításom, trükköm nem működött. Itt hiányzott igazán a háttér, mert a verseny alatt nincs telefon, a háttered (mögötted ülő legalási segítség) tud veled beszélgetni, illetve az edző tud tanácsod adni. Enélkül egyedül vagy.
Feltámadás, vagy egy jó nap?
A harmadik versenynap, vasárnap. Nos ezt a reggelt tudnám felejteni. Korán, pakolás, mindenféle egyéb dolog, halas szektor, 4 bot. 2 etető, 2 pecabot. Peca végig trinityvel, itt balfaszkodtam az etető botokkal.
Ritka szarul kezdtem, és ez meg is látszott az eredményemen, de volt egy jó hajrám, amikor kb 3 percre húztam a halat. Rákaptam az etetés ütemére is. A teljes limitemet el is használtam, először a versenyen.
Itt volt a legközvetlenebb a hangulat, de az utolsó nap sorsfordító volt mindenkinek. Van aki nagyot hajrázott, volt aki nagyon elszállt.
És hogy mi lett a vége?
Összesen 44 pont… 112 egyéniben a 207 ember között. Csapatban 19. a 43ból.
Mit jelent ez? Hogy ha a tudásomat és a szerencsémet nézzük, lehetett volna sokkal rosszabb is. Talán valamennyivel jobb is.
Nagyon sok kilométer ment a kezembe. Nagyon sokat fejlődött minimális idő alatt a pecám, de látszik ide nem kizárólag method, de feeder tapasztalat kell nem kevés. A több 10 év tapasztalat, a versenyrutin, a szervezés, az összehangolt profi csapat elengedhetetlen egy jó helyezéshez.
Ez a poszt most csak rólam szól, de meg kell említeni a csapat többi tagját is, Tamas Pozsonyi, aki lelkesen segített, kavart, kapitánykodott, Iosif Pomlenyi, aki nyugodtságával rendkívül kellemes lakótárs volt, valamint Szabó Dominik rendkívül ügyes pecájával mind hozzátettek ehhez a versenyhez.
Köszönöm munkatársaim, családom, feleségem türelmét, megértését az ő támogatásukat ugyanúgy, mint a csapatot kiállító Dunai horgászokét is, akiknek a mezét viselhettem! Nem utolsó sorban, köszönöm a fishingoutlet gyors reagálását is, hogy az utolsó pillanatokban még néhány dologgal kihúztak a látszólagos slamasztikából!
Ez úton is gratulálok a Dobogósoknak!
