Blog

Törökbálint dévérei

Szeretném elkerülni az okosnak tűnés látszatát is, így a dolog megfejtése nem tőlem származik. Egy kedves ismerős árulta el hogy volt eredményes! Prológus Mikor elkezdtem horgászni (újra), én nem ismertem a methodot, sőt halat sem igazán tudtam vele fogni. Akkor még 4-5 évvel ezelőtt, bár dübörgött, nem volt ennyire egyértelmű és én sem voltam ennyire…

Elolvasom
Pellet waggler spiccboton

A nyár legelképesztőbb módszere: pellet waggler spiccbottal

Sokat gondolkoztam hogy zárjam le életem első cikk sorozatát. Kell valami erős, valami szokatlan. Tisztára mint John Wick nem? 🙂 Így összeraktam a kínai spiccbotot és a pellet wagglert. Ha valami, akkor ez olyan lesz, gondoltam. Voltak kétségeim és elképzeléseim. Ez nem is az a téma, amit csak leveszek a polcról és leírom. Ez tényleg…

Elolvasom

A márna szezon előtt

Ha valamiben nem vagyok szakértő, akkor az a folyami peca. De szeretem. Mint ahogy a legtöbb rosszra, erre is egy kedves barátomon keresztül szoktam rá és bizony nagyon sok impulzus ért. A tavalyi évben sokat is posztoktam, aztán megláttam hogy az egy-egy kevés dunai helyen olyan sokan “nyomják” az ipart, na ….de hogyan. Volt itt…

Elolvasom

A nyár elképesztő módszerei: A cralusso slow sinking feeder

A következő módszer egyrészt egyedülálló, mint magyar termék, másrészt gyakorlatában nem különbözik más, lassan süllyedő feeder módszertől. Igaz itt már van lehetőség kosárral kaját bejuttatni, nézzük meg hát milyen a cralusso slow sinking feeder kosara. A kosár a “big rocket method” műanyag alapjára épül oly módon, hogy a súlyt egy, az úszók anyagából készült, vízfelszínen…

Elolvasom

Magma Duo múlt és jelen.

Avagy egy újabb okos Delphin A fishingoutlettől megkaptam a Delphin Magma Legendary DUO 355-395 botot tesztelésre! Elfeledkeztem a kezdő igazi, minőségi feeder botomról. Pedig egy irtó jó darabról van szó egy kis csavarral. És én ezekre a csavarokra gerjedek… a szóban forgó bot egy Delphin Magma M3 DUO.Ezeknek a botoknak az a tulajdonsága, hogy kétféle…

Elolvasom

Ha éjjel horgászol….

Nem szeretek éjjel horgászni. Dobni, irányt tartani. Sok mindent nehezebb csinálni. Viszont elviselhető a meleg. És a hajnal pedig gyönyörű. De hogy ez mennyi mindennel több energiát követel? Sokat. És más cuccot is kell magaddal vinned. Ez most egy olyan poszt lesz, aminek kevés horgászboltos fog örülni. Világítás Horgászhely világítás, áramellátás Első dolog, amit meg…

Elolvasom