Az után, hogy több alkalommal is mindenkit bíztattam a method pecára, most egy más utat szeretnék mutatni.
Buzdítalak az úszós pecára. Persze nem túl eredeti tőlem az ötlet, most, hogy második éve szinte csak kínai bottal horgászom, mindezt teszem – úgy gondolom – változatosan, de most, hogy elérkezett az a bizonyos hétvége, ami a nyári balatoni pecáim nyitánya, valahogy nem éreztem, hogy nekem feedert kellene magammal vinni.
Nemhogy úszózni akartam, de még spiccbotjaimat is kivettem a kocsiból, és betettem a még szűz Whisper match botot, és előre csettintettem: hajj, de jót fogok én keszegezni ezzel. A pecára jött velem Jani barátom úszója is, ami (mindenféle reklámmegállapodás nélkül mondhatom) egy remekbe szabott darab.
Ez volt a felszerelés alapja, na meg egy horgász, aki megint mást akar csinálni, mint amihez szokva van.
A pecákat szombat, illetve vasárnap hajnalban követtem el. Ahogy a végére értem már tudtam, az lett volna az igazi, ha van még egy napom, mert addigra állt össze úgy a gondolat, hogy minden megvolt, de hát annyi idő sajnos nincs. Annyi, amennyi éppen kellene, sosincs. Olyan sincs, hogy a pecára az idő elég lenne. 🙂
A kaja
Minden pecás leírás egyik fő kérdése, hogy milyen csalogató anyagokat használunk. Nem sok bonyodalmat vittem bele ebbe a dologba, inkább a kötelező jó receptet követtem. A KillBill jó alapanyag, amit bővítettem busa etető anyaggal, konzerv kukoricával és pinkivel. Bármelyik kaja mellé javaslom ezt az adalékolást, jó hasznát lehet venni.
Ezt raktam össze, és gombócoltam be kézzel a helyre, éppen az úszóra. Érezhető itt már, hogy olyan távol nem pecáztam. Itt kezdem azt gondolni először, hogy: hej, de jó lenne, ha legalább az aliexpresses spicc nálam lenne… . Tökéletes távolság lett volna, és sokkal kevesebb meló. De nekem matchezni kellett…
A hétvége alatt aztán a remekbe szabott úszó elúszott, így kerestem egy másikat, és azzal fejeztem be a pecát. Vesztettem sok előkét is, mivel ha épp olyanjuk volt a halaknak, bizony mélyre nyeltek, amit még szabadítóval sem tudtam kiszedni – volt itt minden. Még a merítőmet is összetörtem egy rossz lépés okán, mikor megmozdult alattam a móló kövezése.
Viszont volt hal. Nem távolról, éppen csak egy méteres vízben boldogan és komolyan keszegeztem, mert mihelyt ráleltem arra, hogy a szelektáció kulcsa a konzerv kukorica, addigra a Balaton szépen az etetésemre hozta rejtett és alulértékelt, mégis hatalmas kincseit.
Irdatlan méretű bodorkák, bagoly- és dévérkeszegek, még ennél is hatalmasabb vörösszárnyúak alkották a terítéket, és ahogy jöttek, úgy mentek is vissza. A pecán összesen egy kárász akadt, ponttyal pedig egyáltalán nem találkoztam, de ezt nem bántam.
Jó balatoni pecát kívánok! Ha jó tippet adtam, kérlek hagyj egy üzenetet!
