Törökbálint dévérei

Szeretném elkerülni az okosnak tűnés látszatát is, így a dolog megfejtése nem tőlem származik. Egy kedves ismerős árulta el hogy volt eredményes!

Prológus

Mikor elkezdtem horgászni (újra), én nem ismertem a methodot, sőt halat sem igazán tudtam vele fogni.

Akkor még 4-5 évvel ezelőtt, bár dübörgött, nem volt ennyire egyértelmű és én sem voltam ennyire ügyes.

Ez okotott is pár erősebb pofont is a halfogás tekintetében, mikor először elmentem Budapesten horgászni. De Törökbálintra már akkor is úgy tekintettem, mint egy szent helyre. Hiszen oda versenyzők, inlfuenszerek, támogatott horgászok járnak… . Én megmaradtam a napijegyes oldalon és űztem azt, amit láttam a videókból. Például azt, hogy milyen etetőanyag kell a halaknak. Ennek már sok éve. És hogy ez hogy nézett ki akkor?

A kajakeverés pepecselős reneszánsza

Törökbálinti dévér 2021-ből

Én élveztem azt, amit megtanultam mondjuk Pechnyo Geri videóiból meg lehetett tanulni, pedig ez is csak a kajakeverés ismeretének alapja volt. Az, hogy a TTX-es alapot túlvizezzük, megvárjuk amig beissza, azzal keverjük fel a kaját. Dúsítjuk, aromázzuk, áttörjük. (ami már akkor is sokszor volt helyettesíthető gépi keveréssel), és még halakat is fogtam vele, és már akkor is baromi szép dévérek éltek a vízben.

Akkor is volt pro tipp, amivel nem éltem. Akkoribsn a barna turbo volt a nyerő még! Nem is beszélve a földről és a szúnyog lárvától, amit továbbra sem próbáltam ki és ahogy látom, előfordulhat, hogy nem is fogok.

És a jelen?

Több év kihagyott hosszú előkés feederezése után beültem ugyanezekkel a módszerekkel és ismeretekkel versenyezni. Nem a verseny vonzott, csak a hosszú előkés feeder és hogy kivételesen fonottal lehet ezt csinálni (másik best of helyem erre a Benta tavak. Most a pecáknak nagyon csúnya betli lett a vége, mindkét alkalommal. Rá kellett jönnöm, hogy ez a horgászat már nem az, amit én ismerek, másképpen kell hozzáállni és ennek jó nagy része az etetőanyagban rejlik.

Sokszor kifejtette már mindenki, hogy ahol a halas kaja megjelenik, ott bizony nagy lesz a dévér is. Itt sincs ez másképpen és a megoldást is a halas kaja adja. Lehet itt nyomulni a klasszikus ismeretekkel, de ehhez a dologhoz nyitottság és sokszor tőlünk sokkal okosabb ügyesebb versenyzők tanácsai is kellenek. Én is kértem tanácsot, azért, hogy lássam, mit hibáztam el.

Valahol az mélyen fájdalmas nekem, hogy 2 zacskó natur halas kaja kell ahhoz, hogy megfogjuk a halat, viszont nagyon fura élményeket is lehet átélni és megélni. Például azt, hogy ennek ellenére is lehet pontyot fogni, így is. Napközben csakcsak, de félelmetes volt az este 6 előtti utolsó fél óra, ahol annyira rámállt a ponty, hogy nem bírtam tőlük keszegre horgászni. Ebből is látszik, hogy a hal ott van, ahol a kaja van és este 6kor a peca végén a sok beborított kaja könnyű és biztos táplálék.

Dévér 2024-ből

Csali

Biztos megjön az, hogy de jó, de milyen csalival fogtam meg mindezt, mert biztos színes, szagos bogyók álltak a rendelkezésemre. De mindenkit elkeserítve, vagy talán bátorítva mondhatom, az eredményes pecát pont úgy csaliztam, mint eddig. Csontival és Pinkivel csaliztam csak.

Szerelék

A hosszú előke alapján az adja, hogy hosszú az előke, a verseny szabályzat minimum 50 centit ír elő a kosár aljától. Mivel itt azért van ponty bőven, ezért okosan, ügyesen kell horgászni és itt is módosítani kell a már jól ismert módszereken. Nem árt erőgumira cserélni egy kisebb részt, és fontos a variálhatóság is!

Igazán, ennyi ismerettel most már szívesen leülnék akár dévérre horgászni match bottal is. Így már ki lehet matekolni a dolgot. szépen, pontosan! Lehet ez lesz a következő! Ugyanakkor a tendencia erős, remélem a jó kis pepecselős, szénhidrátos kaja néhány helyen még menő marad sok ideig, mondjuk a Balaton. De lehet ellátogatok egy-egy távolabbi vízre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük