A Rába partja és rabja

-Hétvégén akkor haza megyünk. De akkor már horgásszunk egyet a Rábán.

Tettem le a telefont és lelkesedtem fel. Milyen lehet most a Rába , amiben gyerekként még fürödtünk is. Akkoriban a közelben volt egy strandja. Nem messze tőle „vikkend” telkek, ahogy a helyiek mondják. A töltésen pedig télen lehetett szánkozni, vagy épp szalmával tömött nylon zsákban jókat csúszni. Akkoriban még olyan havak voltak, amik nem 1-2 centisek voltak és nem hogy megmaradtak, de elég lassan tűntek el.

Tudtam, hogy a helykeresés bajos lesz. Na nem azért, mert nincs, azért mert apuval helyet keresni élmény. Azt a halkeresést, amit ő tud, űberelni nehéz. Na és persze azokra a helyekre, ahol ő „sejti” a halat, bejutni sem könnyű. Így hát már előző délután felnyaláboltuk magunkat és négyesben terepre és szemlére indultunk.

A víz nézés az egyik közeli település régi templomjának megtekintésével kezdőtött. Jó kis időtöltés kitalálni vajon mi eredeti is mi ami már mellé készült. Aztán csak beindult a vizes illetve partos terepszemle, ami lehangoló eredményt adott. Hol susnyás, hol dzsindzsás. Az autó alját tisztítja az egyébként nyakig érő flóra, de amíg „csapa van”, addig csak nem akadunk el.

A sok horgászhely leginkább eltűnt, vagy nagyon jól rejtőzik. Mindenesetre a legtöbb helyen nyakig csalán borítja a part előtti részt jó vastagon. Azért akadt hely, és akadt lelkesedés is. A programból pedig jó kis kirándulás lett. Rábát, Marcalt láttunk, megcsodáltunk mindent, szívtuk be a vidéket. Égtelenül fáj a szívem a sok elpazaolt évért, mikor a peca nem volt az életem része.

Hazaéve pedig kiadtam a szokásos ukászt. 6kor kelünk! Persze előre tudtam, hogy nem lesz egyszerű. 🙂

5 óra. Nézek az órámra hajnalban,még van egy órám. Ilyenkor aludni sem lehet Majd az okos vacak remeg a csuklómon, de amúgy is kidob az ágy. A gúnya felöltésre vár odakint, a szobán kívül. A kávé mikrozásra, jól van az úgy most. Bízom benne, hogy a mocorgásra felkel az öreg. Felkel de ekkor már az etetőanyag is és a kávé is bekeverve várja az indulást. Utóbbi délre. A botzsák első bevetésén, áruházi típus, amit direkt arra vettem, mert a benne levő helyekben elfér az a pár dobozka, amire szükség lehet.

Az autó vígan robog a már meg és kiismert úton. A terepszemlén megtalált legegyszerűbb verzióhoz. Ami sokkal, sokkal könnyebb, mint néhány meglátogatott hely. Az egykori strand most sólya, ami ideális egy kis pecához.

Csakis hanggal érdemes! Peca közben pedig ezt látom, hallom. A korai őzek hangjáról már nem is beszélve!

A cél egy feeder peca. 80 grammos „L”-es kosaraim majd csak megállnak a rohanó folyó ismeretlen meder fenekén. 2 bot, egy 3 lábú támasz, némi ez meg az. Egy vödör, merítő. 10 perc múlva horgászunk a kiszemelt helyen. 5 perc múlva apró rázásra bevágás és a 12-es vékony húsú keszegező horog szomorkodva és kegyetlenül kinyúlva fityeg, amíg éreztem a delikvenst, addig jó halnak éreztem. De elment.

Új előkét gyártok. Előbb csontira, később csalitüskést is. A wafters aztán eredményt hoz, két kölök márna képében. Amiknek nagyon örülök. Lesz itt hal. Csak nem most. A nyárfa szösztől pamutos a zsinór, egyre nehezebb és nehezebb dobni és a halak sem éhesek.

A sikertelenség ellenére ezt a pecát nehéz abbahagyni. A pöcögés a birizga és az ismeretlen, váratlan újabb és újabb dobásra sarkall, még ha eredménytelen is. Mert most eredménytelen.

Mégis boldog vagyok, mert ott horgásztam, ahol régen nem, hiába volt mellettünk. Úgy horgásztam, ahogy régen nem, most mégis halat kaptam és reményt a folyótól csak készüljek fel rá. Hát persze, hogy felkészülök! Rabul ejtett ez a folyó. Vissza kell térni.