Irtó sokat gondolkodtam, milyen címet adjak ennek a blognak, mert idén rengeteg érzést váltott ki belőlem a Balaton – ha nem is maga a tó, de a környezete mindenképpen.
A Balatonra mindenki vágyik, és itt mindenki akar horgászni – mert az jó. A Balatoni Hal pedig fantasztikus munkát végez, ezt hamarosan meg is mutatom. De előtte…
Az első idei pecám Balatonöldvárhoz kötődik, ahol hatalmasat keszegeztem úszóval. Tényleg fantasztikus élmény volt! Egyetlen dolog árnyékolta be: egy hatalmas bernáthegyi kutya, és az emberekkel kevésbé szociális gazdája, valamint az, hogy a kedvenc úszóm valószínűleg sokkal kevésbé kedvelt engem, mint én őt… Addig küzdött, míg végül elbúcsúzott tőlem. A pecát egy match bottal csináltam, és minden pillanatát élveztem!
El is határoztam, hogy legközelebb spiccbottal próbálkozom, a nyaralás alatt. Nem titok, hogy én keszegezni szeretnék, és közben írni egy jó kis cikket arról, mennyire jó társai tudnak lenni a kínai „power” spiccbotok egy nem kifejezetten nagyhalas pecának is.
Aztán persze eltelt egy jó hónap — frontok, hőkupolák, jöttek-mentek — és bár azt hittem, újra egy remek keszegezésben lesz részem, teljesen más környezet fogadott Máriafürdőn.
Balatonmáriafürdő
Nem keveset írtam blogger korszakom elején arról, hogy számomra itt kezdődött minden. Nem kizárólagosan a „csati pecáról” lenne most szó — csakhogy ez most kimarad. A helyzet ugyanis az, hogy a vízügy, a helyiek és a „gyüttmentek” akkora pénzügyi háborúba kezdtek, aminek csak vesztesei vannak.
Egyrészt idén már mi sem tudtuk lerakni a csónakot (látva az állapotát, valószínűleg nem is kéne erőltetni), másrészt pedig a tendencia az, hogy a 7-es úttól a kifolyó felé húzódó partszakasznál lévő horgászállásokat lajstromba vették. Ezek jellemzően vízterek, stégekkel együtt, amiket többnyire helyiek emeltek. A vízügy ezeket az állásokat 5 évre bérlésre bocsátja, tenderezteti, és a legtöbbet ígérőnek adja. A vízteren levő stégek szintén jelentős áron váltanak gazdát.
Ennek következtében hatalmas árverseny alakult ki az állandó lakosság és a tehetősebb, de csak szezonálisan itt tartózkodó nyaralók között. A megnyert állásokat pedig le is zárják. Az indok: szemetelés, rongálás — meg persze a jelentős bérleti díj védelme.
Szóval: „NE ÜLJ ODA!”, menj inkább a szabad partszakaszra… és dögölj meg. Tudom, erős ez a kifejezés, de valahogy ez az érzésem. Amúgy ezt az egészet le is tojnám, ha nem szeretnék csónakkal kimenni — de ez már nem ennek a blognak a témája.
Ha nem a csatornak, akkor majd a móló
Van belőle egy nyaktörő bal , és egy túlzsúfolt jobb. Lusta emberként én a jobbat választom – még akkor is, ha itt sosem lehet igazán elférni. A korán kelők, a későig maradók és a kutyanyelves fenekezők 10-20 méterenként lepik el a partot, dobnak 20-30 métert, és persze rendszeresen keresztbe egymásnak.
A horgászatot itt az is nehezíti, hogy a part menti 5-10 métert sűrűn benövi a hínár. Ez mindenkinek kihívás – így vagy úgy. Ilyen körülmények között ültem le horgászni, és tapasztalatot gyűjteni a keszegezős power spiccbotommal.
A mólópecának van néhány további íratlan szabálya. ilyen például 3 hal (ponty) után menjél el, ha több halat fogsz, azt illene átadni másnak (bár ez nem egészen a törvény betűje), továbbá, hogy mindenki csak a legalább 40 centis pontyot viszi el.
A peca
Nagy élmény (és jó tapasztalat), hogy van olyan alkalom, mikor 3-4 napig ugyanott, ugyanakkor lehet űzni. Fel lehet fedezni a jeleket, amiket a halak, illetve a víz ad. Így alakult, hogy lassan de biztosan kialakult bennem hogy ez bármennyire is szeretném nem egy gyors keszeges peca lesz, sokkal inkább egy lassú, kivárós, de pontyokkal kecsegtető horgászat. Nem baj ez. Ember tervez, a víz viszont az úr! Így került a kezdetben 20-as főzsinór és 18-as előke helyére 25-ös szerelék előkeszerelés nélkül, illetve a 14-es kaizen guru helyére 12-es Korum power horog. Így köszöntött újabb majd újabb hajnal, ahol egy kicsit mindig változtattam, de maga az elképzelés nem változott.
Kedvenc power spiccbotom, egy állvány, némi kukoria csúzlisva és egy horgász, aki kitartóan nézi az úszót.
A kisebb pontyokat (25-30) centi, a gyengébb szerelék is kihozta, de minden nap volt egy tépésem, amin érződött, hogy ez egy izgalmas fárasztás lett volna, különösen a hínáron keresztül, így bátran és lelkesen erősítettem az alapvetően kínai módra szerelt cejget. Elég finom maradt ahhoz, hogy fogjak a hatalmas bodrikból. (Sajnos dévért nem sikerült zsákmányolni ebben a távolságban.)
Aztán persze a 25-ös zsinórnál is megtörtént, hogy a bevágás jelezte, megvan a méretes hal és a bot megmutathatta, hogy itt (is) elemében van. A halat sikerült felhúzni és tartani, megakadályozni, hogy belekeveredjen a hínárba.
A megfelelő szerelék, a jó bot és a hatalmas erőtartalék pedig ponty szákolást jelentett! Ha van ilyen botod, mindenképpen próbáld ki ezt a pecát!
