Vajon mit mondhatnék még egy olyan a botról, amiről már mindent elmondtam. Hát hogy van belőle új 😍! Hossza és dobósúlya is kisebb, vékonyabb ablank… ! Már a tavalyi termékbemutatón porcosodtam rá! A 390essel botokkal néhány helyen szar kardozni. Ha kicsi a pecahely, esetleg vadregényes, jobb egy kompakt pálca. Na ezt adja az új verzió 2 méretben. 300 és 330cm hosszokban.
Muszáj kitekintenem a bot nevére kicsit. Legjobb tudásom szerint a „lycan” szó egy fajta vérfarkast jelent. Amire hajaz is a logó, na de ez minden, csak nem peca, vissza a bothoz.
A 2023as videóban beharangozott bot idén már a boltban van. Ahogy szerzeményem megkaptam, be is vetettem. Csak éppen nem ott és nem úgy, ahol és ahogy azt a tervezője megálmodta… .
A balatonmáriafürdői móló egy olyan pecahely, amire vagy kevés cuccal megyünk, vagy kiskocsin behúzzuk a fél világot. Ide vittem először, második botnak a sokat próbált régebbi mellé.
Először methodoztam vele, ha nem is távolra, látszik hogy a rövid method megy a botnak, elvégre erre készült. De method kosár alá is lehet tenni hosszú előkét is. Ezt is kipróbáltam, csekkolva a bot hosszú előkés feeder képességét, na meg a halak kapókedvét. A bot a kis dévér és a süldő pontyok alatt is nagyon rugalmasan dolgozgatott. Ugyanígy tett mikor wagglert kötöttem rá és szedtem vele a jó dévért. Olyan volt, mint sokat emlegetett cimborám legfinomabb match botja, ami már önmagábaan fura, mert az igen finom pálca.
Az úszós peca a bot feladatai között lesz, ez biztos. Lehet a hosszabbal is kipróbálom.
De még ennyi minden után sem értettem teljesen a botot.. . De hogy lehet ezt elérni? Mondjuk rendesen és céltudatosan ki kellene próbálni arra, amire szánták. Egy jó kis method peca. Pici tóval, dömper halakkal.
Nagy halak földjén
Abonyba látogatunk el, a Gombás Tanyára! A célom nem több, mint 5 hal megfogása volt method szerelékkel. Gyors dobás, clips akasztás véletlen helyen, kis kosár, method pellet és egy kis wafters. Ezen nincs mit túl tolni. Az első hal máris 5 percen belül csavarta el, majd 1-1 ütem ugyan kimaradt, de további két hal is jelentkezett, csak a méret nem stimmelt még.
Aztán a 4. ponty kihívta a botot. Nem tudtam mibe akadtam, de az alig méteres vízben a hullámok azt jelezték, lesz itt ne mulass! Ugyan felém indult el, de aztán elindult a mocorgás. A fárasztásról videó is készült:
Itt adta leginkább a bot. Felkeményedett és segített a fárasztásban. A hal kisebb húzásait kellőképpen kimozogta, természetesen az orsó fékére nagyobb feladat hárult, a bot hosszának „köszönhetően”. A kisebb bot bármennyire is rugalmas, nem tud minden energiát elnyelni, de dolgozni a hallal, és egy jó orsóval együttműködve hatékonyan fárasztani, azt tud. Megtaláltam a bot lényegét!
Így már tuti,hogy nem fogok túl nagy botzsákot magammal cipelnem 1-1 rapid hosszú előkés vagy method pecára. A két telefeeder tulajdonképpen majdnem minden igényemet megoldja. Nagyot dobni, Dunázni kell a dedikált bot, de az nagyon más kávéház.
Előnye viszont a legnagyobb hátránya is. Lágy bot, és mint ilyen, inkább az ilyen botot kedvelőknek lehet jó, ők viszont nagy eséllyel más bothoz nyúlnak. A nagyobb botok vastagabb blankja, nagyobb feszességet eredményezett volna. Univerzálisabb lenne, több embernek segítene. He ilyen kell a hoszabbakat válaszd.
A bot valóban vérfarkas, ne tévesszen meg a látszat. Lehet hogy elsőre bohócnak látszik de a vége úgyis nagy cirkusz lesz!
Helló 🙂
A 390-es és 330-as Lycan-nak azonosak a spiccei?
Köszi!
üdv feri
Helló 🙂
Ma megérkezett az én személyes vérfarkasom, de kipróbálva csak jövőre lesz.
Majd mesélek róla.
üdv feri
Sok sikert a bothoz!