Wafters csalik IV – dunaihorgászok csalik!

Elő a farbával, mit használtam eddig…..

Na az úgy volt, hogy volt egy álmatlan éjszakám, amikor is egy magyar online áruház TELJES csali kínálatát végignéztem. Felállítottam pár fontos dolgot, aminek passzolnia kell. Végül a Ringers allshort wafters-re esett a választásom, és ezzel horgásztam minden helyzetben. Hogy miért? Azért, amit már leírtam. Ha 2-3 csaliból nem tudod eldönteni, hogy mi jó, akkor tulajdonképpen 20-ból még annyira sem fog menni. És hogy hol éreztem ezt kevésnek? Az előző részben a konklúziókban ezt is leírtam. Szükségem lett volna arra, hogy legyen csalim, ami megemeli a horgot és lehetőséget ad vizközti horgászatra. Emellett az sem árt, ha van „büdös” csalink ,amellett, hogy továbbra is az mellett teszem le a voksomat, hogy a szín számít… (ez mondjuk ilyen több táboros dolog)

Mivel cikkem és nézőpontom objektív, ezért ebből a kínálatból is hiányzik nekem az egy dobozba több szín koncepció, ugyan a többszűnőség az ánizs és a Mystic esetében megvan, ugyanakkor ezek multicolor bogyók. Mindegyik kicsit különbözik. Én szeretem válogatni a színeket. Ezt egyeztettem a srácokat bíztattak, bizony várható ilyen a jövőben.

Dunaihorgászok wafters csalik, összefoglaló táblázat

NÉVMéret (mm)SzínAromaForma
Ánizs10/12Színátmenetes citrom/narancsánizsdumbell
Hornet10/12/16kopottabb narancssárgaméz és vajsavdumbell
Killbill8/10/12/16/20élénkebb narancssárgasajt és vajsavdumbell
Mystic10/12színátmenetes fehér/narancsnarancs, szegfűszeg, vaníliadumbell

Hogy mire használjuk?

Folyóvízen egyértelmű a helyzet, mert a sajtos, vajsavas dolog alapvetően kapásból márna juthat mindenki eszébe. A színek olyanok, amit bármelyik hal szívesen elhúzza, de ha intenzív állóvizet nézünk (vagy esetleg nem intenzívet), a méret alapján ezek mindegyike inkább pontyos, de a meggyőződéses keszeghorgász nem adja fel. Bevált taktika a csalik faragása, amivel elő tudjuk állítani a megfelelő méretű csalit, ami egyrészt a finomítás eszköze is, másrészt pedig ha véletlen nem jó a lepegés mértéke horgunkhoz és tüskénkhez, azt is beállíthatjuk vele. Éles olló nem árt. a pontos vágáshoz.

A színek tekintetében átnézve a lehetőséget, nekem azonnal a stratégia jut eszembe. Fel tudunk építeni egy szín stratégiát. fehér – fehér/narancs – narancs/citrom – narancs színekben. Amiket már végig lehet próbálni akkor, ha a hal nem húzza, vagy éppen finnyás. Nem egyszer volt már, hogy színt váltva azonnali kapást tudtam elérni.

Ezt, hogy én mivel fogok próbálkozni idén method pecáim során, azok a következők:

  • A mystic-et használnám egy jó általános csaliként és indítani a keresgélést, de a Hornetben is inkább a mézet érzem, mint inkább a savas jelleget. Mindkettő kiváló indító lehet egy pecához.
  • Az ánizson elgondolkoztam épp a napokban olvastam arról, hogy amúrra jó. Itt leginkább az az izgalmas, hogy ezt az ízt/illatot én gyerekkoromban éreztem utoljára. Nosztalgikus. Ez az illat „menetet vág” az orrba.
  • A nyári nehéztüzérség mindenképpen a vajsav. A sajtos íz egy igazán fanyar, ínyenc dolog, a nyári horgászatok igazi slágere lehet. Ugyanakkor, ahogy mondtam, a Hornet nekem ránézésre nyerőnek tűnik az édes, mézes aromájával.
  • A nagy csalik jól jöhetnek a méret növeléshez, és ha bejön még 8mm-es más íz, ezzel a színnel biztosan nyerő lesz téli finom kapások idején.

Csalifelkínálás

A wafters csalik kényes kérdése, hogy hogy kínáljuk fel őket. Az első részben már ecseteltük az előkéket, ugyanakkor a felkínálás módja még az előkékben is eltérhet. dumbell alakú wafterseknek alapvetően két fajta felkínálási módja van. A csalitüske és a szilikon karika. Ez mindkettő létezik instant kivitelben, de azért természetesen a rendesen elkészített és felkötött tű, vagy karika az igazi.

Instant megoldás még az előkötött horog amire csalitüske, vagy szintén szilikon karika van rakva. Ezek az előkötött horgok általában nagyobb (8) as szakállas horoggal kötött fonott előkék vastagabb csalitüskékkel. Szívesen kipróbálnék igazi profil előkötött előkét, de általában úgy is az a vége, hogy kiszenvedem magamból a sajátot.

Ha magam kötök, magamnak, akkor általában hasonló gyártótól vásárlok method horgot, karikás kivitelben, szakáll nélkülit. Valamint ehhez kötök fine csalitüskét. Az elmúlt évben még egyértelműen 0,12-0,18 mm-es fonott előkéket kötöttem csalitüskével. Idén már én is áttérőben vagyok a monofil előkékre, őszintén, még egyszerűbb is kötni. Mivel van pár rögzítési módszer, amit kipróbálnék, ezért be is vettem magamat egyik kedvenc horgászüzletembe, a fishingoutlet-be, ahol a boltvezető tervemre a vásárolt készlethez még hozzácsapta a Topmix „red” tüskéjét, ami egy kifejezetten vékony, könnyű fémből készült tüske wafters-ek felkínálásához. Később még ezzel is szeretnék külön tesztet végezni.

Bár a csali forma dumbell, de kicsit tömzsik. Ez csak annyiban jelent információt, hogy a csalitüske ideáisabb felkínálási módnak tűnik. Próbáltam a karikát, de nekem ebből hamar kipattant. És tudjuk mit csinál egy férfi ha bármi apró tárgy leesik valahol …. keres és csúnyán beszél. Ha meg versen van, akkor főleg.

A quick stop rendszert pedig nyárra vásároltam, amikor majd lehet jól fűzni a kukoricát.

Tesztelés csalitüskékkel, fonott előkén

A teszt két féle fonott előkével történt, ami csak csalitüskéjükben tér el egymástól. A „horgony” méretét innen könnyű növelni, ha picit más vagy épp ennél nagyobb horgot teszünk fel, ugyanakkor a csalitüske és csali kombója ennek ellenére nem változik. Meg kell mondanom, a tökéletes wafters az az is jelenti, hogy én a kezemmel is akkora áramlást generáltam, hogy picit még kergetőzni is kellett a csalival.

megnevezéshorogtüskezsinór
f7Matrix MXC-4-14fine 7mmfonott 0,10
f10Matrix MXC-4-14fine 10mmfonott 0,10

Eredmények 8/10 mm

előkecsalicsali méretméréseredmény
f7Killbilll8mm5Tökéletes wafters működés
f7Killbill10mm5Tökéletes wafters működés
f7Hornet10mm54 esetben wafters 1 esetben pop-up
f7Ánizs10mm5Tökéletes wafters működés
f7Mystic10mm53 esetben pop-up, 2 esetben wafters
Fonott zsinóron, 7mm-en, csalitüsként felkínált 8/10mm-es waftersek összehasonlító táblázata

A 8 mm-es csalihoz (killbill) a 7mm-es fine tüske tökéletes. Ez az a csalifelkínálás, ahol a horog valamilyen pozícióban még a fenéken pihen, ugyanakkor a csali lebeg, vagy fenekkével a földön, vagy kicsit elemelve a tüskét. Erre mondom, hogy „tökéletes wafters működés”.

Előfordul, ugyan nem nagyon gyakran, hogy 10 mm-es csali a 7mm-es tüskén erős pop-up jelleget mutat. Hozzá kell tennem, hogy a horog, bár vastag húsú és „extra strong” de csak 14-es, és a Mátrix számozása mellett ez elég aprócska. Mindazonáltal ugyanezen előke 10mm-es fine csalitüskével már sokkal stabilabban hozzák a megfelelő működést.

Ezt a kombinációt tartom tehát 10mm-hez a legmegfelelőbbnek.

előkecsalicsali méretméréseredmény
f10Killbill10mm5Tökéletes wafters
f10Hornet10mm5Tökéletes wafters
f10Ánizs10mm5Tökéletes wafters
f10Mxystic10mm5Tökéletes wafters
Fonott zsinóron, 10mm-en, csalitüsként felkínált 10mm-es waftersek összehasonlító táblázata

Mivel nem minden csali érhető el 8mm-es apró, vagy „tremors” fanázianévvel illetett óriás méretben, így a mostani mérésekbe beleveszem még a 12mm-es csali változatot is, mivel ezekkel is elvégeztem ugyanezt a mérést, lássuk is az eredményeket.

előkecsalicsali méretméréseredmény
f10Killbill12mm5Tökéletes wafter
f10Hornet12mm51x megállt vízközt, egyébként Tökéletes wafters
f10Ánizs12mm51x megállt vízközt, egyébként Tökéletes wafters
f10Mystic12mm51x megállt vízközt, egyébként Tökéletes wafters
Fonott zsinóron, 12mm-en, csalitüsként felkínált 10mm-es waftersek összehasonlító táblázata

Ez pedig nem jelent mást, hogy egy előke típussal könnyen tudunk dolgozni is akár a 10 és 12 mm-es csalikkal, ha ehhez jól választunk horgot.
Ugyan én most a teszthez az egyik személyes kedvencemet használtam (meg ez volt készleten), de hasonló kialakítású, méretű és súlyú horog létezik akár GURU akár más gyártó kínálatában. Az előkéhez csupán annyi kell, hogy kellő súlyt képviseljen a mérete mellett és lehetőség biztosítson a csomómentes előke elkészítéséhez.

A kaland nem ér véget. Ha nem találkoztál volna még vele, itt elolvashatod az első, a második, illetve a harmadik részt is!

Ha cikkem, okfejtésem tetszett, szívesen veszem visszajelzésed. A mű CC licence alatt kerül kiadásra. Vidd, ha szeretnéd,, és fel is használhatód csak jelöld meg, hogy én vagyok a szerző és linkeld az eredeti oldalt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük