Ha valamiben nem vagyok szakértő, akkor az a folyami peca. De szeretem. Mint ahogy a legtöbb rosszra, erre is egy kedves barátomon keresztül szoktam rá és bizony nagyon sok impulzus ért.
A tavalyi évben sokat is posztoktam, aztán megláttam hogy az egy-egy kevés dunai helyen olyan sokan „nyomják” az ipart, na ….de hogyan. Volt itt kérem kapásjelző húzós víznél, method szerelék. Pellet, minden.
Szóval, ha már kimész és megpróbálsz márnát fogni, adj esélyt magadnak és tarts be pár ajánlást. többek között azt is, hogy tiszteld meg, azt aki egész évben a Dunán van és engedd a vízre. Ő nem fog neked problémát csinálni, hidd el, ellentétben. Még segít is.
Ebben a kis írásban szeretnék neked kicsit segíteni, hogy hogyan indulj el!
Horgászbot
Nem feltétlen kell dedikált river bot, de nem árt ha 390-420 hosszúságú bottal próbálkozol. Az sem baj ha a dobósúly nagy (~200g). Van hogy csak a kosár 100-150g. Az átlag feeder bot elégséges lehet, de a finom method pálca nem ide való. Én jobban szeretem a merevebb botokat, szebb a kapás, kevésbé nyúlik a sodrástól a bot.
Ha dedikált botot szeretnél, a “river” és a barbel” jelzők mutatják, hogy jó az irány!
Szerelék
Bárhogy is rakd össze, ez egy hosszú előkés dunai feeder szerelék. Ami lehet damilbol sodrott, vagy műanyag gubancgátlós. Ha utóbbi akkor abba rögzítjük a kosarat, ha előbbi, akkor fel kell fűznünk egy karabínert és egy gumi ütközőt is. Erre jöhet aztán az előke. Ha még óvatosabbak vagyunk, akkor egy feeder gumi.
Horog és előke
Én nem horgászom sült csirkével és 2/0-ás horoggal a belvárosban, inkább már a város alatt, sóderes részen. 18as vagy 20as előkékkel 10es, 8as, nagy rikán 6os horoggal. DE, mint mondtam, a Dunán bármi bejöhet. Második pecámon egy 12es szakáll nélküli match horoggal küzdöttem meg egy jó 7es ponttyal. Nem árt ha erősebb a cucc, gondolok itt arra, hogy a horgod legyen vastag húsú és hosszabb szárú is! Előke, előke… valamit elfelejtettem. 1-1.5 méter előke lesz a tuti. Lebegjen az a csali rendesen.
Etető anyag és csali
Jóbarátom egészen addig, amig ki nem jött a Márna-Paduc más etetőanyag hívője volt, de mindenkinek van már sajtos/kolbászos/vajsavas cucca, Krisztián át és megtért, de kb én is. Végigpróbáltam az összes DH-s kaját, de a Márna-Paduc jött látott és engem meggyőzött. Tuti recept, tényleg. Gazdagíthatod a dolgot, de pelletet pld fölöslegesen szórsz a vízbe. Egy kis morzsát, ha felvizezel, de erre tökéletes a száraz kenyér is. Tökéletes alap. Jó hosszan húzza a fehér csíkot és persze az aromát is.
Csali tekintetében két variációm van. Két botnál az egyiken van, hogy próbálkozom wafterssel, akkor ha csontira kevesebb a kapás. A másik horgon szigorúan csontkukac van, amiből az etetőanyagva is keverek egy jó fél litert, nem árt.
Sosem próbáltam a sült csirkét. Azt szerintem én enném meg. A lecsókolbászt szintén. Talán még a pálpusztai is így járna. 🙂 Maradok a waftersnél és a csontinál. De amit még szoktam az etetőanyagba rakni, az a konzerv kukorica. De a wafters jobban tart a tüskén.
Ne csak békéshalat keress!
Másra is jó a második bot …, hogy mire? Ha jön az este és elég sok gébed jött össze, jöhet a süllőzés. Egy süllőző horoggal ellátott előke kell, mehet is. Most persze felszisszenhet egy-egy állatvédő, de taposd meg a gébet, különben elbújik, a kövekre tapad.
Hol?
A Dunán helyet nem ajánlunk. Javaslom keresgess, hamar rá fogsz lelni arra az egypár helyre, ahol szabadon próbálkozhatsz. A jó sóderos lassan mélyülő víz a jó pálya, ott kevés is az akadó. Amire legelőször rálelsz és ki is mész (ha budapesti vagy), oda azért vigyél előkét és kosarat, mert könnyebb leszek a nap végére párral.
Ha húz a víz
Az etetőanyagot földes agyakkal lehet nehezíteni és a husit is könnyebb bejuttatni így. Ha csontit szeretnél csak bejuttatni, azért az nem olcsó dolog és a ragasztással is kell bajlódni, de megéri. A csonti ragasztásához apró gyöngykavics is kell a Dunán, az se baj ha ez van nálad.
A bot elhelyezése
Legyen nálad egy bottartó, vagy rodpod, lényeg, hogy a botot spicce nézzen az ég felé. lehetőség szerint rögzítsd is ki, vagy üljél hozzá közel, mert a bot itt könnyen repül, itt a halak nem játszanak!
Ez nem tó
Nincs instant siker, az „öreg hölgy” olyan amilyen. Van mikor bőkezű, de egy nap alatt változik az intenzitás a kapások száma, a vízállás, bármi. Becsüld meg a halat is, ha visszaengeded, tedd ezt szépen és gyűjtsd az emlékeket. Ha elviszel valamennyit, jó étványat kívánok.
Az apróságok többsége védett vagy épp invazív. Ismered a halakat. A „küllő” nemzetség nem kis márna. Ha gébet fogsz, akkor szabadon csalizz vele egy süllőző horgot, szinte biztos fogás vele! Beugorhat bármi. Ha épp olyan a helyzet. Az orsód se legyen elnyűtt és az sem árt ha van damilod szépen!
Hirtelen eső, vagy áradás esetén viszont ne feltétlenül menj ki. Sokkal több piszkot hoz a víz, ami elveszi a pecától a kedved.
Jó pecát kívánok!