Már két éve várom, hogy a Dunán horgásszak és fogjak márnát. és már azt is tudom, hogy ezt ősszel kell tenni. Idén viszont van is olyan szerencsém, hogy egy kedves barát beavatott a dunai horgászat rejtelmeibe.
Most már a második ilyen pecán vagyok túl, és elmondhatom, hogy másokhoz hasonlóan én is szerelmes lettem ebbe a dologba, ugyanakkor még nem sok mindent tudok róla. De gyűlik az infó ahhoz, hogy hol és mikor tudok jót pecázni.
Érdekes módon, a peca nem bonyolultabb mint máshol. Sőt, itt a hösszúelőkés klasszikus motyó dívik. Annyi különbséggel, hogy itt aztán elő lehet venni az erősebb botot. Én is egy eddig „lesajnált” Nevis Vanity 390-es XH botot vetettem be erre a célra, de a másik alkalommal már jött a Delphin Duo feeder is. Itt is kell a hosszabb tag. Könnyebb úgy bánni a bottal és a kapást is jobban jelzi.
Jelen pillanatban még azt kell mondjam, tanulok. Tanulok kompaktan pakolni, gyorsan és keveset. Tanulom a mértékeket, hogy itt mit jelent a „finom” szerelék, és hogy hogy kell csalit felkínálni, és csalogató anyagot elkészíteni.
Szerelék
Ide most egy hosszú előkés szerelék kell. Instruktorom és dunai vezetőm gubancgátlóval készíti el a felszerelést, én hiszek a damil sodratban. A szerelékek ennyiben különböznek. Használhatnék én is gubancgátlót, de már megszoktam ezt a fajta szereléket, és nem kell hozzá plusz cuccot vásárolni.
Rögzítős karabíner pedig aliexpress-ről annyi jött, hogy egy ideig még nem kell vele foglalkozni. Fontos szerepe a sodratnak, hogy fűzzűnk bele gyorskapcsot, ami gondoskodik arról is, hogy ne pödrődjön be az előke, továbbá egyszerűbbé teszi ennek cseréjét, pótlását is.
Etetőanyag
Sajtos, sajtos, sajtos. 😀 első alkalommal még tisztán használtam a Fokhagymás-Sajtos folyóvizi anyagot. Második esetben már félig kevertem a szupersztár anyaggal, a KillBill-el. Az etetőanyag mellett a második alkalomra már nagy mennyiségű csontit is vittünk, amit beragasztottunk gyöngykaviccsal.
Azon a helyen, ahol mi próbálkozunk, ennél több nehezítés nem kell. De ha kell 100-150G-os kosár, ott kell némi vakondtúrás is az etetőanyagba, hogy nehezüljön. Pro tipp, készítsd el otthon. A családi béke ugyan bánhatja, de nem jó a peca kezdetén pöcsölni, ahogy észrevettem.
Csali
A csali felkínálás miatt két fajta előkét kell gyártani. Legyen nálunk lehetőség szerint csalitüskés és csalitüske mentes változat. Érdekes módon a „wafters” csalik nappal egész jól működnek, ahogy észreveszem a fényváltással viszont a csonti szerepe felértékelődik.
A horgászat
Maga a horgászat sem különbözik a hosszú előkés pecától. Fontos a kiakasztott clips, de az is fontos, hogy gyorsan tudjuk ezt oldani, mert a dunán bármikor beugorhat erőgép is. (legyen hozzá szerencsénk :)) A clips-elt részt jelöljük fel, hogy később visszataláljunk az etetésre. Ez a fajta horgászat megakadályozza azt is, hogy az előkénk túlságosan hamar felgubancolódjon. Ha meg egy brutál hajó elment mellettünk, akkor már mindegy..
Fontos az ütemezett dobás. 5-10 perces ütemet nézzünk, így bekerül annyi kaja, hogy odaálljon a darabos hal és elzavarja a gébeket.
Mi délutáni, esti órákban voltunk lent, megvárva a fényváltást, de a sötétben szépen ellaposodnak a kapások. A botok végére kell valami fajta fényforrás az esti horgászat miatt. Kipróbáltam az ibite-ot, de sajnos csalódást okozott, túl kevés fényt bocsájt ki. Számomra nem megfelelő. Az energo team night wasp feeder patronja viszont kellő fényerőt biztosít.
Lábjegyzet
Mivel ezzel már megjártam. Ha hajó jön, főleg ha közel hosszánk, akkor a felszerelést, és a botokat is érdemes 1-2 méterrel feljebb vinni a parton, mert csúnya elázás és a felszerelés elvesztése is esélyes! Vigyázzatok magatokra és értékeitekre. Ilyen szép halakat kívánok nektek is!