Kellett egy hosszú puska amivel talán tudok dobni is kellőképpen érzékeny is. Nem szeretném megint elismételni hogy a takony botokat szeretem, ahogy azt már leírtam az opiumnál … . Tehát feeder botot vettem. Megint. Vannak szabályok, amiket nem tud tartani az ember, ugye? A vásárlás egyik apropója egyébként egy újabb verseny…
Még sosem vettem részt Törökbálinton horgászversenyen, most mégis elvállaltam egy csapatverseny 3. beülőjének szerepét. Nem is értem.
Mindenesetre pár dolgot tudok a tóról, és a legelső számú szabályt: Dobjál akkorát, amekkora a csövön kifér. Nos ez az igény a címben leírt botban kelt életre, legalább is ezt a botot nyugodt szívvel ajánálotta Kornél a fishingoutlet tulajdonosa. Ezzel a linkkel is próbálom csökkenteni azt a szekéralja összeget, amit még úgy is ott hagyok nála. (Avagy ez itt a reklám helye)
Már az előző ilyen hosszúságú botnál megfigyeltem és a többinél is, hogy a dobásnál nekem azok a botok jönnek be, amik kellőképpen rugalmasak és képesek a kosarat egy „csapó” mozdulat végeként az erőhatások segítségével a kellő távolságba juttatni. Kornél pedig ebben nem tud hibázni. Már csak azért sem, mert hasonló botok rajongója mint én.
A bot
Hossza 390cm szállítási hossza ennek megfelelően 135 cm, mert hát ugye össze is kell dugni. Egy irtó minőségi fekete, plüssös anyagú tokban érkezik, ami feltételezi, hogy egy spicctagot bent hagyunk a spicc alatti tagban, mert így könnyű kiszedni belőle.
Szokásos 3 spicctagot kapunk. Ezek erősségére (és ezzel együtt rugalmasságukra) nem lehet panasz. Ide még le fogom írni a spiccek OZ értékét, mivel a botról egy epilepsziát okozó videón kívül túl sok leírással nem találkoztam. Azt tudjuk persze, hogy a carbon 24T, bármit is jelentsen ez. Innen üzenem az amúgy kiváló munkát végző csapatnak, hogy a csajozós és techi reklám mellett kellene valami földi ember számára emészthető leírás is…. .
A bot orsó feletti része EVA, az orsó alatti része pedig parafa/EVA. A fogása kellemes, de ettől a fajta orsórögzítőtől egy picit tartok. Egy ilyen rögzítést már indokolatlanul leamortizáltam.
A bottal method pecát csináltam. Mi mást, hisz ez van ráírva. És nem kíméltem. Egyrészt, mert tényleg azt próbálgattam, hogy mekkorát tudok dobni, másrészről pedig, mert strapálni, versenyzeni, nagyot dobni vettem.
A pecában nemcsak hogy spicc, de még bot törés lehetősége is benne van. Legalább is szerintem. Spicc törésre adtam okot, de a bot ezt kimozogta, kiegyenlítette. Nem is tudom hogy hogy maradt meg a használt rezgőspicc. De, sikerült neki. 🙂 Érezhető, hogy a dobózsinór néha nem megfelelő helyzetben találja meg az apró spicc gyűrűt, de ebből sem volt nagy baj. Talán 2 vagy 3 alkalommal volt kellemetlen hangja annak, mikor a csomó elhagyja a botot.
Viselkedése
A nagy dobások ellenére sajnos a pecán ponttyal nem találkoztam. De talán egy ilyen botot nem is egy ponty kapás ír le megfelelően, cserébe jól látható jelzést adott a keszegállomány is. A szép dévérek szépen elhúzták a spiccet, és a legtöbb halat meg is fogtam.
Összességében első benyomásom a bottal teljesen megfelelő. A szereléken a 0,22-es noname (horgászkiállításos) damilt GURU 0,28-as dobózsinórral toldottam meg. A toldatra TOP-MIX 65g-os hosszú szárú kosár került, A gyors előke és a kosár közé 2 gumigyöngyöt fűztem. Az egyetlen elkövetett csomó egy palomar, az előke rögzítőn. Én így szerelem a methodot, szinte mindig.
Nálam az előke legtöbb esetben fonott, nem is nagyon finom. a 8 szálas 0,15-ös fonott megfelelő, de jövőre le fogom finomítani 4 szálas 0.1-esre.
A bot az én igényeimnek megfelel. Aki nem szeretné egy kisebb autó árát elkölteni egy használható botra, annak mindneképpen tovább ajánlom és javaslom is! Sőt, azóta megismertem verseny körülmények között. Hiába a nagy távolságú dobás, a keszeg és kárász kapásokat jól jelzi a pálca és szépen, keményen dolgozik nagy ponty alatt is.
Egy gondolat a “TOP-MIX T-rex method 390H”
A hozzászólások lezárva.