Meglepő ez az idei tél. Hol nagyon zord, hol pedig tavasz. A február eleje például jó időt hozott. És ilyenkor az ember már ki van éhezve valamiféle horgászatra. Én is.
A peca viszont nem a vízparton kezdődik, hanem otthon. Akkurátusan mostam le hát a rakós botok tagjait, tisztítottam meg őket és ellenőriztem gumit-dacront, hogy ne érjen meglepetés. Egy friss szereléket is készítettem, de ebből kellett volna még. Ugyanígy, nagyvizitet tartottam a kiegészítős táskában is, a rakós botos kiegészítőket tartalmazó például kritikán aluli volt. Ide raktam az időközben beszerzett és megmókolt mindenféle waggler antennákat is. Beragasztottam a Vörös Balázs féle rakósbot védőket a torque botba, és és a nagy mátrix rakóm is megkapta azt a pár protektort amelyik tag nem volt eredetileg is védve. Ezzel el is ment egy este.
Nekem power rakóim vannak, ESR 20+ a torque és az MTX-E1 is 18-20 között van a normál power topsettel. Így nekem ez egy tökéletes választás. A pici rakó esetén pedig, ami egy mezítlábas bot, kifejezetten dob a kinézeten és használaton. Persze korán van még ahhoz, hogy láb alatt horgásszak egy vödörnyi trugyival!
Ilyenkor tavasszal mindenkinek a tenyere viszket, aki a pecát nem úgy éli meg, hogy hangoskodik és némi alkoholt szorongatva várja a kapást. Hideg van, messze se szeretnék menni. Ilyenkor, bár a pakolással combozni kell, a gyáli sós tó, jó pecát szokott ígérni, tavaly is itt ejtettem meg ezt a pecát. Differenciált ez a víz, hogy ilyen fura kifejezéssel éljek. Ritkán van tavasszal olyan peca, aminek hasonló a vége. Hol a pisztrángok, hol a keszegek eszegetnek, de jó tokba is lehet akadni, és akkor bizony fel kell kötni a fehérneműt.
A helyet persze érdemes még így is lefoglalni, de volt még szabad hely. A melegebb levegőt választva a sekélyebb részre foglaltam, és itt áltam neki a rakózásnak, ahol csontit és 4-es uni pelletet lőttem csúzlival az úszó környékére. De igazán akkor lett felfordulás az úszó körül, ha némi por kaja is bekerült.
Hiába azonban a 0.6-os úszó, ami még így is jó választás volt a szél ellenére, ezek a halak még rendkívül finoman esznek. Nekik még nagyon tél van.
A halak többségét inkább beemelésre éreztem, mintsem a kapást láttam, de abszolút jó pecát csináltam. A pisztrángok természetesen nem így jutalmazták a csontit, vitték a szerkót rendesen.
A rakós bot kezelésén viszont meglepődtem, könnyen és gyorsan szoktam vissza, nem volt túl nagy probléma!
A bónuszhal
A tél és a Sós tó bónuszhala a tok. Kicsit számítottam rá, sőt pontyra is, de az az igazság, hogy mivel nem a method mellett döntöttem, így nem feltétlen gondoltam arra, hogy bármelyik is beugrik, habár rakóra be szokott. A pontyok a fogásokból láthatóan még a mélyebb részben voltak, így helyválasztásommal őket nagyjából kihagytam. (de majd nyáron..!)
Úgyhogy maradt a tok, amiből ma egy kisebbet sikerült elkapnom, aki nagyon izgága lett a fárasztása végére és hamar el is úszott. Nem is a csontit kapta el, a horog a szája után akadt a fej alsó részébe, de ennek ellenére jól tartotta a 14-es horog.
Így alakult ez a peca. Az izgalmak után a szerelékem sajnos véglegesen összeugrott, már nem tudtam használni, friss szerelékemként a „B” tervhez nyúltam és tovább folytattam az gyárás bottal való úszózással való ismerkedést. Először rakó távon, majd messze a nád mellé horgásztam, eközül a belső táv adott még 5-10 keszeget, amiknek a kapását csak ímmel-ámmal lehetett látni. Nem gondolom, hogy a szerkó miatt, inkább még a vérszegény eszegetés okán. Soha jobb „kezdést”!
